komolyzene, opera, színház

Orgona-sztorik VII.

Bach és Ligeti

Egy szünettel
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
  • Müpa saját produkció

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Az orgonazene, tudjuk, éppenséggel nem Bachhal kezdődött, hiszen az ő művészete e hangszeren is több évszázadnyi előzményre épült -, de kétségkívül Bach volt minden idők legnagyobb orgonaszerzője, és mivel a barokk korban élt, számunkra, a kései utókor gyermekei számára a kezdetet szimbolizálja. Fassang László és Mácsai Pál népszerű történetmesélős, beszélgetős hangversenysorozatának újabb részében az ő művei közül szólal meg három nevezetes darab. Ligeti György a koncerten a másik időbeli véglet, hiszen kortársunk volt, s csupán néhány esztendeje, 2006-ban hunyt el. Az ő esetében a koncert a közel teljes orgonatermést megszólaltatja, hiszen mindössze négy darabot komponált a hangszerre. Ezek azonban hangzásukban, formai gondolkodásukban, lejegyzési módjukban, sőt egész zeneszemléletükben példátlanul merész, újító darabok voltak a maguk idején, az ötvenes és a hatvanas években, olyannyira, hogy még ma, több mint fél évszázaddal később is abszolút modern zeneként hatnak.
Ahogyan Bach sem szó szerint a „kezdet”, úgy Ligeti sem szó szerint a „vég”, hiszen utána is sokan komponáltak még orgonazenét, ezen a hangversenyen azonban ők szimbolizálják a zenetörténet két jelképes, egymástól felmérhetetlen távolságra eső pólusát.

Rendező: Müpa

Előadott művek

  • Mácsai Pál
  • Fassang László

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Büféélmény – sorban állás nélkül

Az Átrium-büfében új étkezési szolgáltatásunknak köszönhetően lehetőségük van előrendelést leadni egy órával az előadás megkezdése előtt, így megszabadulhatnak a hosszas sorban állástól az előadás szünetében, és azonnal fogyaszthatják a megrendelt étel-, italféléket. Az előrendelés részletei elérhetőek itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére