komolyzene, opera, színház

Kórusgyöngyszemek és a Carmina Burana

A Müpa Évad Együtteseinek hangversenye

Egy szünettel
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
  • Müpa saját produkció
elmarad
Az előadás elmarad.

Kedves Látogatóink,

A Müpa a látogatók és a munkatársak egészségét szem előtt tartva a 2019/20-as évad hátralévő részében zárva tart, azaz minden tervezett előadását lemondja július 7-ig. A Müpa saját szervezésű programokra vásárolt jegyeket a Müpa visszaváltja, a visszaváltás módjáról ide kattintva tájékozódhat.

Megértésüket, együttműködésüket köszönjük


Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Magyarország egyik legkiválóbb hivatásos kórusa élvonalbeli karigazgatók irányításával, évtizedek óta töretlen igényességgel dolgozik, otthonosan tájékozódva az énekkari irodalom minden területén. A vele szimbiózisban működő zenekar oratorikus estjeinek elmaradhatatlan szereplője, de önálló hangversenyei is emlékezetesek.

A Nemzeti Énekkar Az évad együtteseként a Müpa pódiumára lépve számos egyéb tulajdonsága mellett sokoldalúságát is megmutatja. Jelenlegi karigazgatója, Somos Csaba vezényletével az est első felében a cappella kompozíciókat ad elő, hogy a hangverseny nagyszabású befejező számában, immár a Nemzeti Filharmonikus Zenekar kíséretével, Hamar Zsolt karmesteri irányításával a 20. század egyik legnépszerűbb oratorikus alkotását szólaltassa meg. Színes paletta, amely lehetővé teszi, hogy a kórus bizonyítsa különféle területeken való jártasságát.
Alekszandr Grecsanyinov, az élete alkonyán Franciaországba, majd az Amerikai Egyesült Államokba emigráló késő romantikus orosz komponista Vesperása az orosz ortodox liturgikus zene világába kalauzol, Pertis Jenő és Vajda János művei a közelmúlt és a jelen magyar kórusszerzőinek terméséből kínálnak ízelítőt. Vass Lajos finom tollal megírt Nocturne-je a korábbi évtizedek Kodályt követő hazai alkotóinak ízlését képviseli, Carl Orff erotikus szerelemhimnusza pedig a 20. század első felének ritmusközpontú „archaikus modernségével” szembesít szuggesztíven.

Rendező: Müpa

Előadott művek

  • Somos Csaba, Hamar Zsolt
  • szoprán
    Kriszta Kinga
  • tenor
    Horváth István
  • bariton
    Szegedi Csaba
  • zongorakíséret
    Bizják Dóra
  • Nemzeti Énekkar
  • Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Büféélmény – sorban állás nélkül

Az Átrium-büfében új étkezési szolgáltatásunknak köszönhetően lehetőségük van előrendelést leadni egy órával az előadás megkezdése előtt, így megszabadulhatnak a hosszas sorban állástól az előadás szünetében, és azonnal fogyaszthatják a megrendelt étel-, italféléket. Az előrendelés részletei elérhetőek itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére