komolyzene, opera, színház

Karácsonyi orgonakoncert: Monika Melcová és a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola kórusai

Egy szünettel
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
  • Müpa saját produkció
  • Karácsonyi orgonakoncert

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

A Müpa karácsony előtt hagyományosan orgonakoncertet rendez, amelyen énekkar is fellép: ilyenkor az orgona a maga fennkölt hangzásával, valamint az alkalomhoz illő kórusművek közösen segítik a közönséget belehelyezkedni az ünnepvárás hangulatába. Ezúttal három kórus is csatlakozik a hangszerek királynőjéhez.

Monika Melcová Szlovákiában született, és már ötéves korában megismerkedett a zongorával és az orgonával. Kassai alapfokú tanulmányai után felsőfokon előbb Bécsben képezte magát Hans Haselböck és Michael Radulescu növendékeként, majd a párizsi Conservatoire hallgatója lett, itt Olivier Latry és Michel Bouvard óráit látogatta. Számos nemzetközi versenyen (Bruges, Zilina, Lisszabon) szerepelt sikerrel. 2002-ben egy éven át tanított Japánban, azóta időről időre visszatér az országba, hogy mesterkurzusokat tartson. Rendszeresen fellép Európa nagy koncerttermeiben és katedrálisaiban. 2008 óta a San Sebastian-i Musikene zenei egyetem improvizáció-tanára.
A Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola harmincéves története 1988-ban kezdődött, alapítója ifjabb Sapszon Ferenc karnagy és pedagógus. Az intézmény, mint honlapján hirdeti, „Kodály nemzetnevelő elveit szeretné megvalósítani, ezért nevelésének egészében fontos szerepet tölt be a zenei nevelés. A tizenkét évfolyamos, fővárosi és Pest megyei beiskolázású intézményben egy nevelési egységben él általános iskola, gimnázium, zeneiskola és zeneművészeti szakképzés.” […] „Szinte evidens volt, hogy - ha a kodályi elveket, szándékokat végiggondoljuk - kórusiskolát kell létrehozni! Kórusiskolát, a nyugat-európai katedrálisi kórusiskolák mintájára, a magyar kodályi hagyományok folytatójaként.” A karácsonyi koncerten az iskolát három énekkar képviseli, az intézmény kóruspedagógusai Domány Rita, Sapszon Borbála és Tóth Márton vezényletével.

A koncertet 18.30 órai kezdettel, Előhang címmel beszélgetés előzi meg, amelyen a fellépő művészekkel és a műsoron szereplő művekkel ismerkedhetnek meg közelebbről az előadásra jeggyel rendelkezők.

Rendező: Müpa

Előadott művek

  • Domány Rita, Sapszon Borbála, Tóth Márton
  • orgona
    Monika Melcová

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Büféélmény – sorban állás nélkül

Az Átrium-büfében új étkezési szolgáltatásunknak köszönhetően lehetőségük van előrendelést leadni egy órával az előadás megkezdése előtt, így megszabadulhatnak a hosszas sorban állástól az előadás szünetében, és azonnal fogyaszthatják a megrendelt étel-, italféléket. Az előrendelés részletei elérhetőek itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére