komolyzene, opera, színház

Miskolci Szimfonikus Zenekar

Egy szünettel
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
  • Müpa saját produkció
  • Felfedezések

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Fel kell-e fedeznünk Beethovent? Igen - valahányszor műveit újrahallgatjuk. Mert ő, mint a legnagyobbak valamennyien, kimeríthetetlen. Ilyenek művei is: a szenvedélyes III. Leonóra-nyitány, a szellemes-játékos C-dúr és az elmélyült-filozofikus G-dúr zongoraverseny. Ezen a koncerten azonban két sugárzó tehetségű ifjú szólistát is felfedezhet magának a közönség.

Az első versenyműben pódiumra lépő Szüts Aport (1993) a közszolgálati televízió nagy sikert aratott komolyzenei tehetségkutató versenyét követve ismerhette meg az ország nyilvánossága: produkciójával bejutott a Virtuózok első évadának döntőjébe. Sokoldalú muzsikus, aki honlapján zongoristának, zeneszerzőnek és karmesternek egyaránt nevezi magát. Dédapja a neves Chopin-játékos, Ungár Imre volt, s őt követően is mindenki zenész az ifjú művész családjában, így nem csoda, ha környezetében minden és mindenki arra ösztönözte, hogy a hangoknak szentelje életét. A G-dúr zongoraversenyben egy kínai származású, Nyugaton nevelkedett ifjú hölgy lép fel: Ke Ma (1994) már ötévesen helyezést ért el egy pekingi versenyen, felsőfokú tanulmányait is Kínában végezte, az ország déli részében található Guangzhou város Xinghai Konzervatóriumban, Zhong Hui és Galina Popova növendékeként. Később olyan művészek mesterkurzusait látogatta, mint Angela Hewitt, Frankl Péter, Jevgenyij Szudbin vagy Imogen Cooper. Számos nemzetközi verseny díjazottja.
A művészeket a nagy tapasztalatú Gál Tamás vezényletével kísérő Miskolci Szimfonikus Zenekar, Kelet-Magyarország zeneéletének egyik oszlopa szintén méltó arra, hogy értékeit a Müpa falai között is újra és újra felfedezzük.


Rendező: Müpa

Előadott művek

  • Gál Tamás
  • zongora
    Ke Ma, Szüts Apor

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Büféélmény – sorban állás nélkül

Az Átrium-büfében új étkezési szolgáltatásunknak köszönhetően lehetőségük van előrendelést leadni egy órával az előadás megkezdése előtt, így megszabadulhatnak a hosszas sorban állástól az előadás szünetében, és azonnal fogyaszthatják a megrendelt étel-, italféléket. Az előrendelés részletei elérhetőek itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére