komolyzene, opera, színház

Michael Volle és az Akademie für Alte Musik Berlin

Egy szünettel
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
  • Müpa saját produkció
  • Régizene Fesztivál

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

A Müpát hangversenyteremnek építették, és vezetői ügyelnek arra, hogy ne váljék belőle „a művészet temploma” - legyen inkább otthonos, barátságos hely, amelyről minél többen mondhatják: szeretek itt lenni. Most egyetlen estére mégis templommá alakul át, hogy megszólalhassanak benne Bach kantátái.

Az egyházi kantáta szertartásba illeszkedő műfaj, keletkezése, fejlődése szorosan összefügg a lutheránus vallásgyakorlattal. Persze az idő ezeken a műveken is elvégezte a maga munkáját: a modern hangversenyélet kialakulásakor Bach egyházi kantátái a koncerttermi gyakorlat részévé váltak, mégsem szabad elfeledkeznünk eredeti funkciójukról, mert magukat a darabokat és a keletkezésük mögött meghúzódó célt csak akkor érthetjük meg, ha ez is tudatosul bennünk. Az egyházi kantáta a művészet eszközeivel kívánta segíteni a hívek lelki életét: a zene az önvizsgálatot, a reményt vagy a bűnbánatot erősítette és mélyítette el a maga lélekbe hatoló szépségével és igazságával.
Erre is gondolhatunk, amikor a kiváló német bariton, Michael Volle és nagy múltú partnere, az Akademie für Alte Musik Berlin rendkívül tudatosan felépített, kizárólag Bach-kantátákból (és egy motettából) álló műsorát hallgatjuk. Természetesen az is elég, ha csak az énekes hangjában gyönyörködünk. Volle különlegesen sokoldalú művész, operaénekes, akinek repertoárja Don Giovannitól Golaud-ig, Wotantól Wozzeckig terjed, s aki pályája során olyan karmesterekkel szerepelt együtt, mint Wolfgang Sawallisch és Seiji Ozawa, Helmuth Rilling és Philippe Herreweghe. Mostani partnere a nemzetközi régizenei élet egyik legjelentősebb együttese: berlini „Akamus” fennállásának harminchat éve alatt mindent eljátszott, amit a régizene világában el lehet, a legnagyobb szólistákkal és karmesterekkel működve együtt Cecilia Bartolitól René Jacobsig.

A koncertet 18.30 órai kezdettel, Prelúdium címmel Mácsai János és Michael Volle műismertető előadása előzi meg, amelyen a koncertre jeggyel rendelkezők vehetnek részt.

Rendező: Müpa

Előadott művek

  • bariton
    Michael Volle
  • művészeti vezető
    Raphael Alpermann

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Büféélmény – sorban állás nélkül

Az Átrium-büfében új étkezési szolgáltatásunknak köszönhetően lehetőségük van előrendelést leadni egy órával az előadás megkezdése előtt, így megszabadulhatnak a hosszas sorban állástól az előadás szünetében, és azonnal fogyaszthatják a megrendelt étel-, italféléket. Az előrendelés részletei elérhetőek itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.



Régizene Fesztivál


Ugrás az oldal tetejére