komolyzene, opera, színház

Madaras Gergely és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Szünet nélkül
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
  • Müpa saját produkció
Változás
  • Mindenszentek
Változás!

Tájékoztatjuk kedves nézőinket, hogy az esemény programja megváltozott.

Bővebb információt a részletes leírásban találnak.

Megértésüket köszönjük!


Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

A Müpa a bécsi klasszika zenéjével: Haydn, Mozart és Schubert műveivel tiszteleg mindenszentek ünnepe előtt. Már a koncert bevezető darabja, Joseph Haydn 44. (e-moll, „Gyász”) szimfóniája is a november elején időszerű gondolatokat idézi fel, Mozart Requiemjének négy tételét (Tuba mirum, Recordare, Lacrimosa, Benedictus) hallgatva pedig változatlanul az elmúlás-önvizsgálat-megemlékezés gondolatkörében maradunk. A hangverseny szólistái a hazai énekestársadalom jeles képviselői.

Haydn számos szimfóniája kapott olyan melléknevet, mely nem a zeneszerzőtől származik, s a legtöbbhöz anekdota is tapad. A „Gyász” szimfónia esetében a zeneszerző állítólag azt kérte, temetésén e mű lassú tételét játsszák majd. Utalhat a név a moll kompozíció viharos saroktételeire is, melyek illenek az 1770-es években divatos művészeti áramlat, a Goethe Wertherét szárnyára kapó Sturm und Drang akkoriban kedvelt hangvételéhez. A szimfóniát követő Mozart-részletek - a Requiem tételei - a zeneirodalom egyik legkülönösebb és legtitokzatosabb kompozíciójának drámai-tragikus világába kalauzolnak: Mozart köztudottan halálos ágyán írta e gyászzenét, egy kilétét fel nem fedő, rejtélyes megrendelő óhajának engedelmeskedve, s a csonkán maradt művet utóbb tanítványa, Süssmayr fejezte be. Schubertet gyakran említik a korai romantika képviselőjeként, a műsort záró V. szimfónia azonban még vérbeli bécsi klasszikus kompozíció, olyannyira, hogy egy csodált elődöt idéz: sok részletében megtévesztően mozarti stílusú és hangvételű. A Nemzeti Filharmonikusokat hazánk Európa-szerte sikeres karmestere, Madaras Gergely, az Orchestre Philharmonique Royal de Liège zeneigazgatója vezényli.

A koncertet 18.30 órai kezdettel, Előhang címmel beszélgetés előzi meg, melyen a fellépő művészekkel és a műsoron szereplő művekkel ismerkedhetnek meg közelebbről az előadásra jeggyel rendelkezők.

Rendező: Müpa

Előadott művek

  • Madaras Gergely
  • szoprán
    Szemere Zita
  • mezzoszoprán
    Balga Gabriella
  • tenor
    Pataky Dániel
  • basszus
    Cser Krisztián
  • Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Kapcsolódó bérletek

Kedvezménnyel

Ugrás az oldal tetejére