komolyzene, opera, színház

Liszt: Szent Erzsébet legendája

Müpa Home
  • Müpa saját produkció
  • Müpa Home

Jegyárak

A Müpa virtuális hangversenytermébe a belépés díjtalan.

Mentse el a programot Google Naptárába!

Szeretnénk, ha a Müpa közönsége ebben a rendkívüli helyzetben is találkozhatna a világ legkiválóbb művészeivel és legizgalmasabb alkotóival estéről estére - ezúttal a saját otthonában. Éppen ezért az elkövetkezendő hetekben a jól ismert időpontokban megnyitjuk a Müpa virtuális hangversenytermét és előadótereit, és az elmúlt évek egy-egy felejthetetlen előadását közvetítjük.

Az előadás megtekinthető a honlapunkon és YouTube-csatornánkon.


Liszt 1861 őszétől mind több időt töltött Rómában, ahol figyelme az egyházi zene felé fordult. A következő évben, 1862-ben fejezte be első oratóriumát, a Szent Erzsébet legendáját. Lisztet már weimari évei alatt erősen foglalkoztatta a magyar királylány és bajor hercegasszony életének története, a weimari nagyherceg társaságában ellátogatott Erzsébet egykori lakhelyére, Wartburg várába is.
A Nemzeti Filharmonikusokat Hamar Zsolt vezényli. Az oratórium címszerepében a Kolozsvári Operából induló, német (Düsseldorf) és francia (Párizs, Avignon, Strasbourg) színpadokon rendszeresen fellépő Kele Brigittát hallhatjuk, aki néhány évvel ezelőtt közreműködője volt a New York-i Metropolitan Bohémélet-előadásainak.
Albert Pesendorfer személyében napjaink egyik legkeresettebb Wagner-énekesét hallhatjuk, a világ rangos dalszínházaiban rendszeresen formálja meg Marke király, Hans Sachs, Hagen vagy Gurnemanz figuráját. Lajos szerepében Johannes Kammler lép fel. A fiatal német bariton 2017-ben második díjat nyert a Neue Stimmen elnevezésű nemzetközi versenyen, mely egy sor fellépési lehetőséget hozott számára. A 2018-as Salzburgi Fesztivál egyik izgalmas operaprodukciójában, Gottfried von Einem A per című darabjának koncertszerű előadásán is sikerrel szerepelt.

A felvétel a Müpa 2018. március 30-i koncertjén készült.

Rendező: Müpa
  • Hamar Zsolt
  • Szent Erzsébet
    Kele Brigitta
  • Zsófia őrgrófné
    Kutasi Judit
  • Hermann őrgróf / II. Frigyes
    Albert Pesendorfer
  • Lajos őrgróf
    Johannes Kammler
  • Egy magyar mágnás / Udvarmester
    Haja Zsolt
  • A gyermek Erzsébet
    Csorba Kinga
  • A gyermek Lajos
    Kristofics Kornél
  • Nemzeti Filharmonikus Zenekar
  • Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)
  • Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Gyermekkara (karigazgató: Sapszon Borbála és Sapszon Ferenc)


Müpa Home


Ugrás az oldal tetejére