komolyzene, opera, színház

João Barradas

Szünet nélkül
Fesztivál Színház
  • Müpa saját produkció
  • Rising Stars

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

A harmonikát a 19. század eleje óta ismeri a világ: Cyrill Demian bécsi orgona- és zongorakészítő szabadalmaztatta 1829-ben. A 20. század közepéig elsősorban a népzene és a szórakoztató zene használta, az utóbbi évtizedekben azonban a komolyzene is felfigyelt rá. Itt az ideje, hogy meghallgassunk egy fiatal harmonikavirtuózt, aki Beriót éppúgy játszik, mint Bachot!

João Barradas a portugáliai Porto szülötte. Mindössze huszonhét éves, ám máris hosszú és sikerekben bővelkedő múlt áll mögötte. Hatévesen ismerkedett meg a harmonikával, és hangszere fortélyait rohamos gyorsasággal sajátította el, csodálatot keltve mindazokban, akik oktatták. 2000-től - tehát nyolcéves korától - 2016-ig több mint harminc versenyen vett részt, és kivétel nélkül valamennyit (!) megnyerte. Egyszerre tartja magát a jazz és a klasszikus zene képviselőjének, tanárai között is mindkét műfaj jeleseit megtaláljuk.
Kétlakiságát az Európai Hangversenytermek Szervezete (ECHO) Rising Stars programjában a kontinens jelentős hangversenytermeiben elhangzó programjával is bizonyítja: a műsor a jazz amerikai nagy öregjének szerzeményével indul, majd a 20. századi modern európai zene 2003-ban elhunyt klasszikusa következik, nevezetes Sequenza-sorozatának egyik darabjával. Barradast a koncerten zeneszerzőként is megismerhetjük: tavaly komponált I. prelűdjében a megírt részekkel arányos egyensúlyban állnak az improvizált szakaszok, ugyanakkor a harmonikakezelés különleges, új technikáit is megmutatja vele az előadó.
A műsor barokk része Sweelinck, Scarlatti és Bach egy-egy művével azt bizonyítja, hogy a harmonika bármely stíluskorszak tolmácsa lehet, és hangján a legkomolyabb hangvételű művek is hitelesen szólalnak meg.

A Rising Stars-programba jelölte: Calouste Gulbenkian Foundation Lisbon, Casa da Música Porto, Philharmonie Luxembourg

A koncert után az érdeklődők a Fesztivál térben Tóth Endre moderálásával tolmácsolt közönségtalálkozón vehetnek részt, ahol lehetőség nyílik beszélgetésre a fellépő művészekkel, akik dedikálnak is.

Rendező: Müpa

Előadott művek

  • harmonika
    João Barradas

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.



Rising Stars


Kapcsolódó bérlet

Kedvezménnyel

Ugrás az oldal tetejére