komolyzene, opera, színház

Herbert Blomstedt 90 - Leonidasz Kavakosz és a Lipcsei Gewandhaus Zenekara

Egy szünettel
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
  • Müpa saját produkció

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Mondják, a zenében nincsenek a generációs különbségek. Ez a hangverseny bizonyíthatja, hogy eltérő korosztályok képviselői remekül szót értenek egymással. A görög hegedűművész pár nappal ötvenedik születésnapja után lép fel a Müpában, partnere, az Amerikában született svéd karmester, a német-osztrák repertoár egyik legavatottabb tolmácsa kilencvenéves.

A mű, amely a Rados Ferencet is tanárai közé soroló Leonidasz Kavakosz hangszerén felcsendül, a versenymű-irodalom egyik kivételes remeke. Brahms legjobb barátjának, Joseph Joachimnak írta, s a kompozíció tartása, nemessége (és persze hangneme is) egy nagy előd hasonlóan kiforrott alkotását idézi: Beethovenét. Beethoveni a mértékletesség is, amellyel Brahms a Hegedűversenyben a virtuozitás kérdéséhez viszonyul: a megterhelő szólam sokat követel a szólistától, de nem úgy „mutatós”, ahogyan azt a romantikus hegedűversenyektől megszoktuk. Meg is kapta mindezért a bírálatot innen-onnan: Sarasate például gúnyosan jegyezte meg: nem óhajt olyan versenyművet játszani, amelynek egyetlen igazi dallamát az oboa szólaltatja meg...
A koncert másik műsorszáma misztikus, transzcendens utazás a Végtelenbe. Schubert sohasem hallhatta nagy C-dúr szimfóniáját, a romantika egyik kezdetét: a művet a zeneszerző halála után Schumann fedezte fel, s tőle származik a zene epikus arányaira vonatkozó, híressé vált szókapcsolat is: himmlische Länge - mennyei hosszúság. A C-dúr szimfónia a hasonlóan C-dúr hangnemű vonósötössel vagy a kései B-dúr zongoraszonátával együtt olyan mű, amely minden meghallgatásakor új rétegeket tár fel titkaiból: kimeríthetetlen.
A Lipcsei Gewandhaus Zenekar globális partnere a DHL.


Rendező: Müpa

Előadott művek

  • Herbert Blomstedt

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Büféélmény – sorban állás nélkül

Az Átrium-büfében új étkezési szolgáltatásunknak köszönhetően lehetőségük van előrendelést leadni egy órával az előadás megkezdése előtt, így megszabadulhatnak a hosszas sorban állástól az előadás szünetében, és azonnal fogyaszthatják a megrendelt étel-, italféléket. Az előrendelés részletei elérhetőek itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére