komolyzene, opera, színház

Vashegyi György és az Orfeo Zenekar koncertje

Szünet nélkül
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
  • Müpa saját produkció
Változás
Változás!

Tájékoztatjuk kedves nézőinket, hogy az esemény programja megváltozott.

Bővebb információt a részletes leírásban találnak.

Megértésüket köszönjük!


Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

A historikus előadói praxis jelentős képviselői nemcsak korabeli hangszereken, hiteles játékmód szerint szólaltatják meg letűnt évszázadok zenéit, de kutatnak is: könyvtárak, archívumok mélyén, régóta kallódó kincsek után. Vashegyi György, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar koncertje azt példázza, hogyan kapcsolódik össze az értékek feltárása az eddig nem ismert művek bemutatásával: a hangversenyen felhangzó alkotásoknak több mint a fele most először hallható modern kori tolmácsolásban.

A koncerten megszólaló alkotások jelentős része a Széchényi Könyvtárban őrzött Esterházy-gyűjtemény anyagából származik. A darabok többségének kottáit Pintér Ágnes és Szokos Augusztin, a Purcell Kórus, illetve az Orfeo Zenekar tagjai, az MMA ösztöndíjasai adták közre. Vashegyi György két szálra fűzte fel az est műsorát: egyrészt Gregor Joseph Werner - az Esterházy család szolgálatában Haydn elődje - oratóriumnyitányait halljuk, másrészt ezek közé ékelve három Salve Regina szólal meg: kettő Werner, egy a Haydn-kortárs Albrechtsberger műhelyéből. Különösen érdekes a koncert zárószáma, Werner 1729-es Salve Reginája, melyet a karmester nemrég fedezett fel a drezdai Sächsische Landesbibliothek gyűjteményében: Vashegyi György szerint ez szolgált mintául Haydn egyik legjelentősebb műve, az azonos hangnemű és műfajú 1771-es kompozíció számára. Werner művészetének érdemes figyelmet szentelnünk: az utókor igaztalanul csak Haydn féltékeny ellenlábasát látja benne, holott kivételes nagyságrendű alkotó. A koncert magyar énekesei: Kovács Csilla, Balogh Eszter és Varga-Tóth Attila tehetséges fiatal művészek, az est sztárja, Christian Immler, a Tölzi Fiúkórus hajdani altszólistája korunk egyik legkiválóbb basszbaritonja a barokk repertoárban.

Rendező: Müpa

Előadott művek

  • Vashegyi György
  • szoprán
    Kovács Csilla
  • alt
    Balogh Eszter
  • tenor
    Varga-Tóth Attila
  • basszus
    Christian Immler
  • Purcell Kórus
  • Orfeo Zenekar

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére