komolyzene, opera, színház

Hangulatkoncert

Koncert a Zeneakadémia zeneszerzés szakos hallgatóinak kompozícióiból

Üvegterem
  • Müpa saját produkció

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Nem csak esténként érdemes felkeresnie a Müpát annak, aki izgalmas és élő zenei élményekre vágyik. Délutánonként a legkülönfélébb műfajokkal lehet találkozni az Előcsarnok környékén: kedden a könnyűzene, a dzsessz és a népzene, szerdán és szombaton a klasszikus műfajok fiatal képviselői adnak randevút a Müpába betérő, zenére vágyó publikumnak. A Hangulatkoncertek sorozatában a Liszt Ferenc Zeneakadémia és más zenei oktatási intézmények hallgatói, növendékei mutatkoznak be hétről hétre, hogy tudásuk legjavát adva bizonyítsák tehetségüket és elhivatottságukat a nagyközönségnek.

A Zeneakadémia öt fiatal zeneszerzés szakos hallgatója kamaradarabokból és szólóművekből álló programmal várja a koncert vendégeit. Németh Zoltán „Prelűd” című szólózongora-kompozíciója a szerző előadásában hangzik el, valamint a „Két tétel brácsára és zongorára” Meier Eveline közreműködésével. Dankó Richárdtól a „Két kép” című zongoradarabot, Siklósi Kristóf előadásában hallhatjuk. Józsa Tamás „A vihar szeme” című gitárduóját Szalai Lotti és Tokárszky Máté szólaltatja meg. Gulyás Gergelytől „Drops from a rainbow” címmel szintén szólómű hangzik el. Varga Abigél „...ante tres dies...' című darabját Andor Krisztián zongoraművész adja elő.

Rendező: Müpa

Előadott művek

  • brácsa
    Meier Eveline
  • gitár
    Szalai Lotti, Torkánszky Máté
  • fuvola
    Siklósi Kristóf
  • zongora
    Németh Zoltán, Dankó Richárd, Andor Krisztián, Gulyás Gergely, Józsa Tamás

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére