komolyzene, opera, színház

Budapesti Fesztiválzenekar

Ljadov, Prokofjev, Rachmaninov

Egy szünettel
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Orosz karakterek jelennek meg a Budapesti Fesztiválzenekar koncertjén olyan szerzőktől, akik számára nem volt könnyű a komponálás. A szólót a The Guardian kritikusa szerint „közvetlen és őszinte” Alina Ibragimova játssza, a koncertet a BFZ rendszeres vendégkarmestere, a Berlini Német Szimfonikus Zenekar és a Glyndebourne Festival Opera zeneigazgatója, Robin Ticciati vezényli.

Hiányzásai miatt kirúgták, de tehetségének köszönhetően visszavették. Őt kérték fel a Tűzmadár komponálására, de nem volt hajlandó egy éven belül megírni. Kiváló képességei voltak, de szorgalom híján csekély életművet hagyott hátra. A saját mesevilágában élő Ljadovot mindössze három művéről ismeri ma a világ. Az elvarázsolt tó egyszerre idézi a Kalevala egyik legendáját és festi le egy orosz tó érintetlen, tündér lakta vidékét. 1917 az orosz történelem egyik legforrongóbb éve volt, az események elől vidékre vonuló Prokofjevnek pedig az egyik legtermékenyebb időszaka. Ekkor tért vissza 1915-ben felvázolt „töprengő” dallamához, amely végül háromtételes hegedűversennyé nőtte ki magát. A darabban szokatlan módon két lassú tétel fog közre egy gyorsat. I. szimfóniájának bukása óriási törést okozott Rachmaninov pályáján, mintegy húsz évig nem is alkotott a műfajban. A II. szimfónia után újabb tíz évnek kellett eltelnie, hogy a Luzerni-tónál lévő villájában 1935 nyarán elkezdje a III. szimfónia komponálását. „Befejezve. Hála Istennek!” - írta a kottára egy évvel később.

Rendező: Budapesti Fesztiválzenekar

Előadott művek

  • Robin Ticciati
  • hegedű
    Alina Ibragimova

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Büféélmény – sorban állás nélkül

Az Átrium-büfében új étkezési szolgáltatásunknak köszönhetően lehetőségük van előrendelést leadni egy órával az előadás megkezdése előtt, így megszabadulhatnak a hosszas sorban állástól az előadás szünetében, és azonnal fogyaszthatják a megrendelt étel-, italféléket. Az előrendelés részletei elérhetőek itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére