Beethoven IV. szimfóniája 1806 nyarán született. A lassú bevezetéssel induló, majd apró motívumokból építkező gyors nyitótételt a szerző egyik legpoétikusabb lassú tétele követi, majd egy - a menüett kereteit jócskán szétfeszítő - scherzoszerű muzsika vezet a fináléhoz, amely igazi zenei perpetuum mobile.
„Van egy világ, hol minden tiszta, és ez a szép világ a holtaké” - kezdődik Ariadné áriája, amelyben a címszereplő a kezdeti ború után már-már vidám, játékos dallamok kíséretében, megváltásként várja a Hermész hozta halált. A szerelme után Naxos szigetén búslakodó krétai királylány történetében azonban feltűnik Zerbinetta és mitológiailag finoman szólva tájidegen táncos társulata. A furcsa műfaji fúzióra az opera első felvonása, a Prológus ad magyarázatot, ahol Az úrhatnám polgár világában találjuk magunkat: a bécsi háziúr úgy dönt, a cicomás partira rendelt operát és komédiát egyszerre kell előadnia a két társulatnak. A darab Ariadné és Bacchus gyönyörű és dicsőséges, zenekari tuttiktól duzzadó szerelmes egymásra találásával zárul.

Rendező: Budapesti Fesztiválzenekar