komolyzene, opera, színház

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara

Új korszak hírnökei

Egy szünettel
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Két szimfonikus költemény és egy különleges atmoszférájú, egyszerre erotikus és fojtogatón baljós hangulatú operajelenet szólal meg a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának koncertjén. Az együttes Debussy művében arra vállalkozik, hogy „reflektor, kulissza, belső és külső magyarázat, elmélkedő, bejelentő és mindennek értelmet adó görög kórus” legyen.

Szabolcsi Bence jellemezte 1925-ben az idézett szavakkal a Pelléas és Mélisande sajátos zenedrámai nyelvét. A darab emblematikus, szecessziós képe a harmadik felvonás kezdete. A toronyszobája ablakában fésülködő Mélisande haját „nyújtja” az epekedő Pelléasnak. A fiatalok gyerekes, szertelen játékát Golaud szakítja félbe. De valóban csak játék volt, amit látott?
Debussy operáját 1902-ben mutatták be, a következő évben Bartók Béla azzal kápráztatta el bécsi közönségét, hogy zongorán eljátszotta Richard Strauss Hősi élet című szimfonikus költeményét. A kompozíció Bartók zeneszerzői fantáziáját is felgyújtotta, 1903-ban megírta a maga hősi szimfóniáját, melyben a magyar történelem héroszát, Kossuthot mintázta meg. A kompozíció „cselekményvezetése” sokban hasonlít a modellül választott Strauss-darabhoz, zenei anyagában viszont Liszt Ferenc világához is közel áll. Richard Strauss 1899-ben bemutatott kompozíciója afféle századfordulós fejlődés- és beavatási regény. Az önidézetek, a korábbi szimfonikus költeményekből származó témák megjelenése világossá teszi a zenei elbeszélés önéletrajzi jellegét. Az ő hőse immár kizárólag önmagáért érez felelősséget.

Rendező: A Magyar Rádió Művészeti Együttesei

Előadott művek

  • Kovács János
  • szoprán
    Pasztircsák Polina
  • tenor
    Kovácsházi István
  • basszus
    Kovács István

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Büféélmény – sorban állás nélkül

Az Átrium-büfében új étkezési szolgáltatásunknak köszönhetően lehetőségük van előrendelést leadni egy órával az előadás megkezdése előtt, így megszabadulhatnak a hosszas sorban állástól az előadás szünetében, és azonnal fogyaszthatják a megrendelt étel-, italféléket. Az előrendelés részletei elérhetőek itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére