világzene, jazz, könnyűzene

Kiss Ferenc: Leánydicsérő

Szünet nélkül
Fesztivál Színház
  • Müpa saját produkció

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Kiss Ferenc a világszerte népszerű Kolinda és Vízöntő együttesek alapítójaként írta be nevét a magyar világzene történetébe. Aztán ráunt a turnézásra, és inkább a zeneszerzésre, illetve a népzenekutatás felé fordította figyelmét, majd megalapította az első magyar független népzenei kiadót, az Etnofont. A kiadó körül csoportosuló muzsikusokból hozta létre Etnofon Zenei Társulás nevű újabb zenekarát, mely a Kolinda- és Vízöntő-hagyomány ápolása mellett Bartók Béla és Kodály Zoltán előtti főhajtásával is kitűnt. Ennek jegyében mutatták be Szerelemajtók és Pávaének című előadásukat, melyek közül az utóbbi a Leánydicsérő előzményének is tekinthető.
A Kossuth- és Erkel-díjas koreográfus Novák Ferenc „Tata” ugyanis arra ösztökélte Kisst, hogy írjon dalciklust - a Pávaénekben is szereplő - Bognár Szilvia, Herczku Ágnes és Szalóki Ági hangjára. A produkciót aztán, „egy kis tánccal megbolondítva”, meg is rendezte a 2015-ös Budapesti Tavaszi Fesztiválra. A következő évben Paár Julianna csatlakozott a másik három énekesnőhöz, 2016 végén pedig lemezen is megjelent a Leánydicsérő.
A Kissre jellemző, veretes stílusban hangszerelt dalok gerincét Kiss Anna versei adják, melyek a ragyogó énekesnők „százféle” hangján, hol szemérmesen, hol kitárulkozva, hol játékosan, hol drámaian szólalnak meg, attól függően, mit hív elő a leányokból, nőkből, asszonyokból egy-egy hétköznapi, ünnepi vagy sorsfordító esemény. Hiszen másként rezdül a gyermeki, az asszonyi, az anyai lélek - más a szerelem, a siratás, a „bandázás” és a magány tónusa. A Leánydicsérő nézői így nem kevesebbre számíthatnak, mint hogy - mesteri átváltozások tanúiként - közelebb kerülhetnek a női lélek rejtelmeihez, bár a végső titokra, persze, most sem derül fény…

A bemutató a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében valósult meg.


Rendező: Müpa
  • ének
    Bognár Szilvia, Herczku Ágnes, Szalóki Ági
  • Táncosok
  • ütőhangszerek
    Babos Károly
  • koboz, citera
    Bolya Mátyás
  • nagybőgő
    Havasréti Pál
  • hegedű
    Kuczera Barbara
  • szintetizátor, harmonika, gitár
    Küttel Dávid
  • cimbalom
    P. Szabó Dániel
  • szaxofon, tárogató, furulya, duda
    Ágoston Béla
  • zeneszerző
    Kiss Ferenc
  • versek
    Kiss Anna

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére