világzene, jazz, könnyűzene

Kézdy Luca: Deep Diving

Szünet nélkül
Fesztivál Színház
  • Müpa saját produkció
  • Jazzműhely

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Van egy tévhit, mely szerint a hegedű nem igazi jazzhangszer, sokkal jobban illik a népzenéhez vagy a klasszikus repertoárhoz. Ha ezt Kézdy Luca, a magyar jazz középnemzedékének első számú hegedűse hallaná, biztosan élénken tiltakozna. Ő ugyanis pontosan tudja, hogy hangszere szinte bármelyik műfajba remekül beleillik, csak megfelelően kell bánni vele.

Kézdy Lucának ez sikerül is: előbb döntős és közönségdíjas lett a Magyar Rádió 2006-os jazzhegedű-versenyén, majd olyan, egymástól igen eltérő stílusú zenekarokban kamatoztatta tudását, mint a német-magyar experimentális HunD Link Projekt, vagy éppen a Nigun, illetve a Free Style Chamber Orchestra. Legszemélyesebb zenei elképzeléseit saját együtteseiben valósította meg: mindenekelőtt a férjével, Szesztay Dávid basszusgitárossal alapított Santa Diverben, valamint a Szendőfi Péter ütőssel duóban formált Sequence-ben.
Luca, aki magyar és külföldi fesztiválok egész során lépett fel sikerrel, különböző összeállítású zenekarokkal érkezik a Müpába. Hangversenyére állandó művésztársain kívül meghívta az Ocho Macho társaságból ismert Mike-ot, azaz Gotthárd Mihály gitárost, valamint a korábban az Ektarban és a Rubái Trióban éneklő, Hamid Drake-kel és Karafiáth Orsolyával lemezt készítő Tóth Evelint (aki bölcsészként kezdte, akárcsak Luca), illetve az olasz jazzélet egyik kimagasló alakját, az eddig tizenkét saját lemezt publikált Stefano di Battista alt- és szopránszaxofonos virtuózt. És míg szól a zene, a háttérben Kézdy Luca fotói peregnek - egyazon léleknek egy másik dimenzióból előhívott rezdülései.


Rendező: Müpa
  • hegedű
    Kézdy Luca
  • basszusgitár
    Szesztay Dávid
  • dob
    Szegő Dávid, Szendőfi Péter
  • gitár
    Gotthárd Mihály
  • ének
    Tóth Evelin
  • szaxofon
    Stefano Di Battista

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére