„Nagyon komoly - úgy játszik hegedűn, mint Coltrane játszott szaxofonon”, mondta Jean-Luc Pontyról az amerikai jazzhegedűs, Stuff Smith, amikor először hallotta a hatvanas években. Vele, valamint honfitársával, Stéphane Grappellivel és Svend Asmussennel, három legendával vette fel 1966-ban, huszonhárom évesen a Violin Summit című lemezt, amely elindította a siker útján. Grappelli Pontyt már ekkor érett muzsikusnak tartotta, aki hangszerén egészen új játékmódot fejlesztett ki, amely a bebop-szaxofonosok pregnáns hangképzését követte. Ezek után meghívást kapott közös fellépésre a Modern Jazz Quartettel, lemezfelvételre többek közt George Duke-kal, majd Frank Zappa hatására családjával átköltözött az Egyesült Államokba. Mindenki vele akart játszani, és játszott is, például Zappán kívül Elton John vagy John McLaughlin Mahavishnu Orchestrája.
Saját zenekarával a hetvenes-nyolcvanas években kiadott tucatnyi lemeze közül mind a Billboard top ötös jazzlistáján landolt. A kilencvenes években kiruccanást tett az afrikai ritmusok világába, dolgozott Al Di Meolával és Stanley Clarke-kal, Miroslav Vitousszal és Lalo Schifrinnel. A jelenlegi zenekarában is játszó William Lecomte billentyűssel az ezredforduló óta, Guy Nsangué Akwa basszusgitárossal immár a kilencvenes évek eleje óta dolgozik együtt. Mindketten járatosak a nyugat-afrikai zenében, ami a basszusgitáros esetében nem is csoda, hiszen Elefántcsontpart szülötte. 2007-ben ő mutatta be Pontynak Damien Schmitt dobos fenomént, aki azonnal csapattaggá vált.


Rendező: Müpa