Halott, aki nem halt meg, élőnek hitt halott, vérfertőzés, gyilkosság, vér, mindenkit megőrjítő keleti szél. Igazi grand guignol - gondolhatná bárki Pedro Almodóvar 2006-os filmjéről. Pedig a Volver (magyarul: Visszatérés) nem hasonlít a rémdrámákra. Inkább az életre. A spanyol rendezőnek nem ez az első és nem is az utolsó filmje, amelyben az anya-lánya viszonyt vizsgálja. És ez az egyik legizgalmasabb, hiszen nem egyszerűen az anya és lánya közötti vonzások és taszítások természetét kutatja, hanem azt is, miként tükröződik egymásban a sorsuk. Ebben a filmben a sorsok még sokkal bonyodalmasabbak, hiszen a nők három nemzedékén át hullámzanak. Elszenvedett és szabadon választott sorsuk egyaránt.
Almodóvar mindig is szívesen játszik azzal, hogy hősei sorsának múltbéli mozgatóit kis késleltetéssel tárja fel a néző előtt. Nem azért, hogy törjük a fejünket. Hiszen többnyire maguk a karakterek sem szívesen idézik fel. De a tisztánlátás pillanata szükségszerűen elérkezik. A Volver kicsit olyan, mint a híres kanadai pszichiáter, Eric Berne Sorskönyve: hogy is van az, hogy minél határozottabban akarsz elszakadni a szüleid járta úttól, annál nagyobb az esélyed, hogy ugyanarra vigyen a lábad?
És közben nevetünk. Néha meg elszomorodunk. E film esetében a mozivászon világa - kísértetek ide, halottlátók oda - érzelmileg nagyon hasonlóan működik, mint a nagyra becsült néző mindennapjai: egyszer tragédia, másszor komédia.

A vetítés a budapesti Spanyol Nagykövetség együttműködésével valósul meg.


Rendező: Müpa