„A szeretetnek nincs oka. Van. Támad. És ha valóban feltámad, kifogyhatatlan. Aki megérzi magában ezt az erőt, az szerény lesz. Van ereje felülemelkedni bármi veszteségen. A szerénység növeli az önbizalmát. Akinek van önbizalma, nyugodt. Egyre többet képes belátni, átlátni a helyzeteket, felfogni az összefüggéseket, beleélni magát a másik helyzetébe. Tehát mind könnyebb szeretnie: megengedi magának a mindent-megbocsátás őrült luxusát.” Kornis Mihály ars poetica értékű sorai magukban foglalják e gazdag írói pálya vezérmotívumait. A Végre élsz! című, hányatott sorsú prózakötettel és a Halleluja című drámával az irodalomba a nyolcvanas évek legelején berobbanó szerző munkássága ugyanis műfajoktól függetlenül a fentebbi idézetben rejlő értékek köré rendeződik makacs kitartással, engesztelhetetlenül. A kifogyhatatlan szeretet és annak szerénységre intő ereje, az önbizalom nyugalma, a veszteségeken való felülemelkedés méltósága, a belátás, a másik helyzetébe történő beleélés képessége és a megbocsátás mindezek által elnyert luxusa Kornis életművének vezérfonala, gyémánttengelye. Pályáját olyan sikerek övezik, mint a Napkönyv (1994), a Sóhajok hídja (1996), a Vigasztalások könyve (2005), a Kádár János utolsó beszéde (2006), a legutóbbi, válogatott írásokat tartalmazó Egy kisfiúban élek (2015), vagy a Körmagyar és a Kozma című emlékezetes színdarabok, de nevéhez fűződik az első hazai szamizdat kiadványnak számító Napló 1978-as elindítása is. Kornis Mihály számos színházban dolgozott, így ízig-vérig színpadi ember: szuggesztív előadásmódja bizonnyal ezúttal is magával ragadja majd a közönséget.

Rendező: Müpa