A kamasz Petr felelősségteljes nyári munkát kap: egy önkiszolgáló boltban figyelheti, nem lopnak-e a vásárlók. Érthető: a hatvanas évek első felében járunk, és még nem elég fejlett az emberek öntudata. Lopnak. Miloš Forman első nagyjátékfilmje természetesen nem a cukorkák fizetés nélküli eltulajdonításának drámáját vizsgálja. Furcsa kis groteszk, amelyben mégis szinte minden megvan, ami a csehszlovák új hullámot jellemzi: amatőr szereplők (a Petr apját alakító Jan Vostrčil valóban egy rezesbanda tagja volt), a forgatás során állandóan változó forgatókönyv, eredeti helyszínek. Esetlen és esetleges. Lelki rokona a francia és a brit új hullámos filmeknek, mégis egészen más. Mert a vasfüggöny innenső oldalán játszódik, ahol az ártatlan és természetes nemzedéki ellentéteket is átjárja valami zavarodottság. Mert az apák generációja határozottan úgy véli, a fiataloknak követniük kellene őket. Igaz, az idősebbek sem tudják, merre is tartanak.
Néha úgy érezzük, dokumentumfilmet látunk, cinéma véritét, ahol a kamera ugyanúgy kukkol, mint Petr, a botcsinálta biztonsági őr. Csakhogy a dokumentaristának ható epizódok mögött meghúzódnak egy fiatalember felnőtté válásának bonyodalmai is. És temérdek kérdés: miért is van az, hogy korosodó dalnokok énekelnek a fiatalok érzéseiről, hogy a papa felvilágosító füzetéből kellene megtudni, mi is a teendő a lányokkal, s hogy a felmenők megingathatatlan esztétikai döntései alapján kellene megítélni a konyhában függő szentképet és Giorgione Alvó Vénuszát.

Rendező: Müpa