irodalom, film, kiállítás

„Ez az otthonom”

A 2014. évi Dal és tánc ünnepe Litvániában - képekben

Zászlótér
  • Müpa saját produkció
  • Európai Hidak 2018: A Baltikum és Lengyelország

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Litvániát ősidők óta a dalok földjének nevezik. A litván nép éneklés iránti különleges vonzalmáról, az emberi élet egészét végigkísérő népdalok szépségéről beszámoltak már a balti törzsekről hírt adó első krónikákban. Egy dalnál semmi nem tükrözi jobban a litván mentalitást, a nosztalgiára hajlamos nemzeti karaktert, a szépség rejtett titkának megértését.
Énekkarok generációi inspirálták A dal napja címen először 1924-ben, Kaunasban megrendezett dalünnepet, amely ma már az emberiség kulturális örökségét számon tartó UNESCO-listán is szerepel.
A fesztivál programja több részből áll: A folklór napját a hagyományos kultúráknak szentelik, Az együttesek estjén néptáncosok és népdalénekesek színes és színházi jellegű produkciói láthatók, A tánc napján hivatásos koreográfusok által színpadra álmodott táncelőadásokat mutatnak be, A dal napján pedig énekesek ezreit egyesítik egy kórusban, hogy megszólaltassák a litván kóruszene időtlen darabjait. A fesztivál programját többek közt népművészeti kiállítás és a fesztivál résztvevőinek színes felvonulásai teszik még teljesebbé.
„Innen származom", „Ez itt a világom közepe", „Ez az otthonom" - programcímekre rímelő érzéseket osztott meg a 2014. évi litván dalünnep. A fesztivál fotóiból rendezett kiállítás is ezt a címet viseli. Üzenete, hogy forduljunk vissza az otthonunk, a családunk és a nemzetünk felé, fedezzük fel saját égboltunkat és földünket... Vajon meghallották? A fesztivál több mint harminchétezer előadót és művészt, s ennél is több látogatót vonzott.
A kiállítást bevezető szöveget az 1924-es első dal- és táncünnep emlékének szentelték. A tárlat archív fényképeket, posztereket, kották és dalszövegek kéziratait és más dokumentumokat mutat be a Litván Központi Levéltár anyagából.
A fotókat készítette: Martynas Vidzbelis, Artūras Moisiejenko és Donatas Stankevičius.
Támogató: Litván Köztársaság Magyarországi Nagykövetsége

Rendező: Müpa

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.



Európai Hidak 2018: A Baltikum és Lengyelország


Ugrás az oldal tetejére