• müpamozi

Eszem-iszom - gasztrofilmek

Csokoládé (Chocolat; 2000)

irodalom, film, kiállítás

Előadóterem
  • Müpa saját produkció

Jegyárak

  • 1500 Ft
Erre az előadásra érvényesíthetők a Müpa+ hűségprogram kedvezményei és hűségpontokat is felírunk.

Mentse el a programot Google Naptárába!

Joanne Harris az elsők között volt, vagy talán ő volt az első, aki a kilencvenes évek végén divatba hozta a gasztroregényt. Csokoládé című regénye nagy siker volt. Gyorsan meg is filmesítették. A film öt Oscar-jelölést kapott, bár a kritikusok kissé könnyen emészthetőnek tartották. A rendező, Lasse Hallström népszerű sztárokat válogatott a főszerepekre (Juliette Binoche, Johnny Depp). A történetet sem bonyolította túl. A Csokoládé kisrealista drámácska, amely lépten-nyomon átcsap mágikus realizmusba, néha egyenesen tündérmesébe. Erejét, hatását viszont leginkább annak köszönheti, hogy szereplőinek sorsa morális példázattá kerekedik. Elmélkedés hitről, erényről és bűnről, vágyról, kísértésről, emberi közelségről, türelmetlenségről és befogadásról. És a hatalomról, amely még a nyelv örömeit is uralni próbálja. És - még kimondani is rettenetes! - arról, hogy az élet jobbá tehető. Valljuk meg, 2000-ben ez nem tűnt falrengető üzenetnek, csupán szerethetőnek.
Azóta egy kicsit változott a világ. Nem biztos, hogy javára. A Csokoládé gondolatai a hittel való visszaélésről, az intoleranciáról - beleértve a vallási türelmetlenséget is - ma élesebbnek tűnnek. Más megvilágításba került az emberi közelség, az identitás, talán maga a szabadság is. Lehet, hogy most, amikor újrakóstoljuk Hallström filmjét, más lesz az illata, a bukéja. Szóval hajoljunk újra a csésze fölé, hogy megszimatoljuk, megkóstoljuk azt a bizonyos forró chilis csokoládét!

Rendező: Müpa

Jegyinformáció

Erre az előadásra jegyét az Edenred Ticket Culture & Sport kártya és utalvány és Top Prémium ajándékutalvány, Edenred Ajándék Arany és Ezüst kártya, illetve Ajándék- és Bevásárló kártya ellenében is megvásárolhatja. Elfogadjuk még a Kultúra és Ajándék Erzsébet-utalványt, az Erzsébet utalvány plusz kártya Ajándék illetve Kultúra keretét, az OTP Cafeteria kártya kultúra alszámla keretét, a Müpa-ajándékutalványt, valamint jegyét a SZÉP-kártya szabadidő-keretének terhére is megvásárolhatja pénztárainkban.

Parkolási információk

A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.

Előadott művek

  • házigazda
    Réz András
  • rendező
    Lasse Hallström


müpamozi


Ugrás az oldal tetejére