komolyzene, opera, színház

Horácio Ferreira

Szünet nélkül
Fesztivál Színház
  • Müpa saját produkció
  • Rising Stars

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Az Európai Hangversenytermek Szervezete (ECHO) 1995-ben elindított Rising Stars sorozata keretein belül a szervezetet alkotó koncerttermek évente újabb és újabb ifjú tehetséges muzsikusokat, együtteseket delegálnak európai hangversenyturnéra, akikkel több éve a Müpa közönsége is megismerkedhet.
Az 1988-ban született Horácio Ferreira több nemzetközi versenyen is nagy sikerrel szerepelt (Vancouver, Sevilla, Milánó), eddigi legjelentősebb elismerése mégis az volt, hogy a 2014-ben hangszere legrangosabb versenyén, a párizsi Debussy Versenyen neki ítélték a különdíjat Debussy Rapszódiájának legjobb előadásáért. Számos szimfonikus zenekarral dolgozott már együtt, többek közt hazája első számú együttesével, a Gulbenkian Zenekarral. Iskolái közül kiemelkedik a madridi Zsófia Királyné Zeneművészeti Főiskola, amelynek az 1992-ben született Bekker Dávid is tanulója volt, Dmitrij Baskirov növendékeként. A magyar zongoraművész a budapesti Zeneakadémián Jandó Jenő és Kemenes András osztályába járt. Számos versenyen ért el előkelő helyezést, 2011-ben a 19-21 évesek kategóriájában első lett a bécsi Bartók Béla Nemzetközi Ifjúsági Zongoraversenyen.
A két ifjú művész színes válogatással érkezik a Müpába. A 20. század második felének egyik legnagyobb klarinétművésze, Kovács Béla hangulatos alkotása mellett olyan műveket hallhatunk, amelyek a klarinétos repertoár klasszikusai közé tartoznak, míg a jelentős finn kortárs zeneszerző a Rising Stars program számára komponálta itt megszólaló új kompozícióját.

A Rising Stars-programba jelölte: Casa da Música Porto & Calouste Gulbenkian Foundation Lisbon

Rendező: Müpa

Előadott művek

  • klarinét
    Horácio Ferreira
  • zongora
    Bekker Dávid
  • házigazda, műsorvezető
    Tóth Endre

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére