családi és ifjúsági programok

Hegedű és verseny - Paganini nyomában

Egy szünettel
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
  • Müpa saját produkció
  • Matinékoncertek

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Mi jut eszünkbe, ha egymás mellett látjuk ezt a két szót: hegedű és verseny? Egy műfaj? Ha igen, ott ki versenyez kivel, és mi a tét, ki lesz a győztes? Ezen a Műhelykoncerten választ kaphatunk a fenti kérdésekre is. Hegedűversenyen azonban érthetünk valódi versenyt is, amelyen hegedűsök mérik össze tudásukat: ki játszik szebben, jobban, kinek milyen a technikája, mennyire kifejező, magával ragadó az előadásmódja, hűen tolmácsolja-e a zeneszerző gondolatait. Az előadás során megtudhatjuk azt is, mire figyel egy verseny zsűrije, hogyan választja ki a legjobbak közül a szerinte legeslegjobbat. A koncert bepillantást enged a hegedűszólisták munkájába, abba a folyamatba, amelynek során a növendékek művésszé fejlődnek, a közegbe, amelyben időről időre összemérik, egymással versengve mutatják meg tudásukat.

Az előadás előtt, 9.45-10.30 óráig Ráhangoló címmel az Előadóteremben ingyenes interaktív, játékos foglalkozást tartunk, amelyre az előadásra jeggyel rendelkező csoportokat, illetve egyéni jelentkezőket várunk. Előzetesen jelentkezni legkésőbb az előadást megelőző szerda éjfélig lehet a csip@mupa.hu címen, a résztvevők létszámának és életkorának megadásával. (A foglalkozást minimum 6 főnek tartjuk meg.) A foglalkozás 6 éves kortól ajánlott.


Korosztály: 10-14 év
Rendező: Müpa

Előadott művek

  • Hámori Máté
  • Óbudai Danubia Zenekar
  • moderátor
    Gerlits Réka
  • hegedű
    Oláh Vilmos, Dósa Csenge, Kovács Sára, Kelemen Gáspár, Gertler Teo, Veér Lili

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Büféélmény – sorban állás nélkül

Az Átrium-büfében új étkezési szolgáltatásunknak köszönhetően lehetőségük van előrendelést leadni egy órával az előadás megkezdése előtt, így megszabadulhatnak a hosszas sorban állástól az előadás szünetében, és azonnal fogyaszthatják a megrendelt étel-, italféléket. Az előrendelés részletei elérhetőek itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Kapcsolódó bérlet

Kedvezménnyel

Ugrás az oldal tetejére