komolyzene, opera, színház

Europa Galante

Egy szünettel
Fesztivál Színház
  • Müpa saját produkció
  • Régizene Fesztivál

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Fabio Biondi és világhírű együttese 2010-ben a Salzburgi Pünkösdi Játékokon ugyanezzel a nagyszerű előadó-gárdával mutatta be a 18. század Mozart előtti évtizedeinek egyik legjelentősebb színpadi művét, az úgynevezett nápolyi stílust párját ritkítóan magas színvonalon művelő - a fiatal Mária Teréziát oktató és II. Frigyes porosz király csodálatát is kivívó - német zeneszerző, Johann Adolf Hasse utolsó előtti operáját. Nem kockáztat sokat, aki azt mondja, hogy a Rómeó és Júlia-történet mitológiai köntösbe bújtatott, az operareformok szellemében mindössze három szereplővel színpadra vitt változatának szenzációs előadásában lesz részünk. Ha a barokk és a klasszika határán virágzott gáláns stílusról van szó, aligha találunk ma avatottabb együttest, mint amilyen a zseniálisan eredeti és kiérlelt interpretációiról nevezetes hegedűs karmester, Fabio Biondi vezette Europa Galante, amely már eddig is számos felfedezést tett, minden esetben világszínvonalú produkcióval nyűgözve le a közönséget.
Ebben persze segítségére voltak az énekes szólisták is. Ezen az estén az Alaszkából indult világsztár, Vivica Genaux énekli majd a szerelmes ifjú, Pyramus szólamát. A Salieri-, Mozart-, Pergolesi-, Donizetti- és Verdi-alakításaival is sikert sikerre halmozó Desirée Rancatore a világ vezető operaházainak gyakori vendégművésze; őt Thisbe szerepében láthatjuk és hallhatjuk. Az apát megformáló olasz tenor, Emanuele D'Aguanno szintén az európai operaszínpadok kedvelt és keresett szereplője.

A koncertet 18.30 órai kezdettel, Prelúdium címmel Mácsai János műismertető előadása előzi meg, amelyen a koncertre jeggyel rendelkezők vehetnek részt.


Rendező: Müpa

Előadott művek

  • Fabio Biondi
  • koloratúrszoprán
    Désirée Rancatore
  • mezzoszoprán
    Vivica Genaux
  • tenor
    Emanuele D'Aguanno

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére