családi és ifjúsági programok

Szüreti vigasság - tánccal, zenével

Fesztivál Színház
  • Müpa saját produkció
  • Iskoláskoncertek

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

„A szüret olyan közösségi jellegű munkaalkalom, amelyhez gazdag szokáshagyomány tartozik, amelyben a munka és az ünnep összekapcsolódik. Az előző századokban ünnep jellege különösen kidomborodott. A megélénkült szőlőhegyeken zenélés, nótázás, fegyverdurrogtatás hallatszott. A 20. századi szüreti szokásokban eltérő korú, jellegű és eredetű mezőgazdasági elemek, maszkos és dramatikus szokások, illetve a céhes élet közösségi megnyilvánulásai találhatók meg. A szüreti szokások mai formájukban a szüreti felvonuláshoz, menethez és a bálhoz vagy mulatsághoz kötődnek” - olvashatjuk a Magyar Néprajzi Lexikonban. Ezeket a szokásokat ma már a városi közönség is megismerheti a hagyományokat őrző népi együttesek előadásában, amelyek - ismét a lexikonból idézve - „a paraszti hagyományokat rendszerint komplex módon (dal, tánc, zene, szokás, játék, viselet), többé-kevésbé színpadra rendezett formában, tudatosan őrzik, rendszerint egy-egy népszokás színpadi megjelenítésének keretében mutatják be saját dalaikat, táncaikat, viseletüket.”
Előadásunkon az összetett, színes és vidám szüreti népszokást és az azt bemutató néptáncegyüttest ismerheti meg közelebbről a közönség, bepillantva a szüreti bál önfeledt vigadozásáig vezető felkészülés folyamatának néhány részletébe is.

Az előadás után, Lecsengető címmel a Zászlótérben ingyenes foglalkozást tartunk, amelyre az előadásra jeggyel rendelkező csoportokat várjuk.

Korosztály: 10-14 év
Rendező: Müpa
  • Pannónia Néptáncegyüttes (művészeti vezető: Szengyel István)
  • Zagyva Banda
  • népi ének, mesemondó
    Navratil Andrea
  • műsorvezető-koreográfus
    Farkas Zoltán „Batyu”
  • koreográfus-tanár
    Alexa Zsuzsanna, Máté Móric

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére