• Matinékoncertek

Szenvedélyem: a kórus - Szabó Dénes

családi és ifjúsági programok

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
  • Müpa saját produkció

Jegyárak

  • 1500 Ft
Erre az előadásra érvényesíthetők a Müpa+ hűségprogram kedvezményei és dupla hűségpontot is felírunk.

Mentse el a programot Google Naptárába!

A Szenvedélyek második éve zajló sorozatában a művészeti élet ismert szereplői tesznek vallomást arról a szenvedélyről, amely saját műfajukhoz, a zene általuk művelt területéhez fűzi őket. Nem titkolt szándékuk, hogy a közönség soraiban ülő gyerekeket és felnőtteket is minél inkább megérintse, amiről ők e találkozások alkalmával beszélnek, amihez szenvedélyesen kötődnek.
Szabó Dénes 1969-ben kezdett tanítani Nyíregyházán a 4. számú Zenei Általános Iskolában, ahol később megszervezte az iskola énekkarainak rendszerét. Először a Gyermekkar alakult meg és került 1975-ben az ország legjobb kórusai közé. 1978-ban, első nemzetközi sikereik idején vették fel - Bárdos Lajos kórusműve nyomán - a Cantemus (magyarul: Énekeljünk!) nevet. Később szerveződött meg a kóruscsalád többi tagja : a Cantemus Fiú Vegyeskar (1981), amelyben a kicsik még a szoprán és az alt szólamokat éneklik, a nagyobbak pedig a tenor és a basszus szólamot; a Pro Musica Leánykar (1986) a már végzett, de visszajáró egykori énekkaros lányok kezdeményezésére; majd a Cantemus Felnőtt Vegyeskar (1998) az együtténeklést még a munka mellett is folytatni kívánó egykori Cantemus-énekesekből. A kóruscsalád legfiatalabb tagja a Cantemus Ifúsági Vegyeskar (2004). Az együtteseket létrehívó és évtizedek óta töretlen lelkesedéssel irányító karizmatikus karnagy-pedagógus, Szabó Dénes mutatja be kórusait, a velük végzett magas színvonalú munkát, valamint a közös éneklésben rejlő örömöt és közösségformáló erőt.

Az előadás előtt, 9.45-10.30 óráig Ráhangoló címmel ingyenes interaktív, játékos foglalkozást tartunk, amelyre az előadásra jeggyel rendelkező csoportokat, illetve egyéni jelentkezőket várunk. Előzetesen jelentkezni legkésőbb az előadást megelőző szerda éjfélig lehet a csip@mupa.hu címen, a résztvevők létszámának és életkorának megadásával. A foglalkozást, amely hatéves kortól ajánlott, minimum 6 főnek tartjuk meg.

Rendező: Müpa

Jegyinformáció

Erre az előadásra jegyét az Edenred Ticket Culture & Sport kártya és utalvány és Top Prémium ajándékutalvány, Edenred Ajándék Arany és Ezüst kártya, illetve Ajándék- és Bevásárló kártya ellenében is megvásárolhatja. Elfogadjuk még a Kultúra és Ajándék Erzsébet-utalványt, az Erzsébet utalvány plusz kártya Ajándék illetve Kultúra keretét, az OTP Cafeteria kártya kultúra alszámla keretét, a Müpa-ajándékutalványt, valamint jegyét a SZÉP-kártya szabadidő-keretének terhére is megvásárolhatja pénztárainkban.

Parkolási információk

A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

  • Szabó Dénes, Szabó Soma
  • a Nyíregyházi Cantemus Kórus



Kapcsolódó bérlet

Kedvezménnyel

Szenvedélyek - Matinékoncertek


Ugrás az oldal tetejére