családi és ifjúsági programok

Ringató zeneóvoda - Piccolo

Lépcsőterem
  • Müpa saját produkció

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

A Ringatón felcseperedett, immár óvodás korú gyermekeket, valamint szüleiket korcsoportonkénti zeneóvodai foglalkozásokon várja szerda délutánonként dr. Gállné Gróh Ilona Pro Familiis- és Forrai Katalin-díjas zenepedagógus, e művészeti módszer megalkotója. A Ringató zeneóvoda foglalkozásai közül a Piccolo elnevezésű a 3-4 éveseknek, azaz kiscsoportos óvodásoknak szól. A legkisebbekkel együtt eleinte a szülők is aktívan részt vesznek a hagyományos Ringató alapelveit követő foglalkozásokon. Ahogy telnek a hónapok, a szülők egyre inkább háttérbe húzódnak, miközben gyermekeik egyre bátrabban, önállóan vesznek részt a játékos, zenei képességfejlesztő gyakorlatokban. Az életkori sajátosságok figyelembevételével a mondókák és ölbeli játékok kiegészülnek zenehallgatással, bábokkal és a kicsik számára érdekes más eszközökkel, ugyanakkor az élő énekszó és a hangszerjáték továbbra is főszerepet tölt be. A félórás programok célja dalos játékok, magyar népdalok, mondókák és más népek dalainak megismertetése, a gyerekek zenei érdeklődésének felkeltése, zenei ízlésének és esztétikai fogékonyságának formálása: a zenei hallás, az éneklési készség, a ritmusérzék, a zenei formaérzék és kreativitás fejlesztése, valamint a zenehallgatásra való szoktatás.
A foglalkozások hétről hétre egymásra épülnek, ezért rendszeres részvétel javasolt a megadott korosztályi besorolás alapján.

Korosztály: 3-4 év
Rendező: Müpa

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére