családi és ifjúsági programok

Nemzeti Filharmonikusok

Zenemánia - avagy minden, ami zene

Egy szünettel
Fesztivál Színház

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Zenemánia - három koncert, három romantikus remekmű a Nemzeti Filharmonikusokkal és Dinyés Dániel házigazda-karmesterrel. Azok, akik a karmesteri magyarázatokkal színesített pompás programokat végighallgatják, garantáltan az értékes zene szerelmesei lesznek.
Henrik Ibsen maga kérte fel Edvard Grieget, hogy komponáljon kísérőzenét Peer Gynt című színműve ősbemutatójára. Grieg a kísérőzene tételeiből később két hangversenyszvitet is összeállított, melyek napjainkban is gyakran hallhatók koncertteremben. Olyan közismert tételei szerepelnek bennük, mint az Anitra tánca, Solvejg dala vagy A hegyi király csarnokában.
Grieg kísérőzenéje nem Ibsen drámájának modernségét ragadja meg, hanem inkább a vadregényes északi erdők misztikus lényekkel benépesített világát mutatja be. 1948-ban Harald Saeverud norvég zeneszerző új kísérőzenét komponált a Peer Gynthöz, Grieg zenéjét napjainkban inkább csak részleteiben - gyakran ironizálva - idézik a színmű előadásain.

Rendező: Nemzeti Filharmonikusok

Előadott művek

  • Dinyés Dániel

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére