családi és ifjúsági programok

Kokopelli Jazz Matiné - Adventi jazzkoncert gyerekeknek

Szünet nélkül
Müpa Sátor
  • Müpa saját produkció

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Hazai viszonylatban egyedülálló kezdeményezés a Kokopelli Jazz Matiné program, melynek keretében a Vörös Niki, Strausz Eszter és Vörös László alapította héttagú jazzegyüttes óvodás- és iskoláskorú gyerekeknek ad hangszersimogatóval egybekötött játékos koncerteket. Céljuk, hogy saját szerzeményeiket és szövegeiket előadva a jazz segítségével életben tartsák a gyerekek rögtönzőkészségét, s az improvizációk által előmozdítsák a kreatív problémamegoldás kialakulását és mindennapi alkalmazását.
A Kokopelli Jazz Matiné interaktív, játékos előadása és adventi ünnepkört idéző koncertje elsősorban a 4-10 éves óvodás, kisiskolás gyerekeknek szól. A héttagú jazzformáció Magyarországon egyedülálló módon közvetíti a legkisebbeknek az igényes jazz-zenét, a saját dalok szövegei, szófordulatai a mai kor gyermekeihez igazodnak. Játékokkal, bábokkal és izgalmas feladatokkal kötik le a gyerekek figyelmét, akik így a koncert alatt végig kapcsolatban maradnak a zenekarral. A szerzemények gyermekközpontú szövegezése, a folyamatos interakció és a számos kellék használata révén a gyerekeket észrevétlenül öleli körbe a jazz telített harmóniavilága, változatos ritmusképletekkel, pezsgő instrumentális improvizációs részekkel, a jazztörténet híresebb átirataival és a fúvós szekció változatos szólóival. Az előadás részei a zene megértését segítő, rövid hangszerbemutatók is, amelyek a zenélés élményét megfoghatóbbá, érthetőbbé teszik.

Korosztály: 4-10 év
Rendező: Müpa
  • ének
    Vörös Niki
  • fuvola, szopránszaxofon
    Strausz Eszter
  • altszaxofon
    Sélley Szabolcs
  • harsona
    Varga Nóra
  • zongora
    Vörös László
  • bőgő
    Soós Márton
  • dob
    Cseh Balázs

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére