családi és ifjúsági programok

Bécs hőse

Egy szünettel
Fesztivál Színház
  • Müpa saját produkció
  • Matinékoncertek

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Negyed évezrede született a zenetörténet legnagyobb felforgatója, Beethoven, aki szétrobbantotta a klasszikus formákat, és előkészítette a romantikát. Ötvenhat évet élt, de művei tanúsága szerint mindig lázongó, ifjú lélek maradt. Nem csoda, hogy a Müpa is a fiatalokat invitálja délelőtti beszélgetős hangversenyeire.

Ludwig van Beethoven életművének vannak kulcsfogalmai, amelyek megjelennek alkotásaiban, meghatározva azok gondolatvilágát és hangulatát. Ilyen a sors, a küzdés, az öröm, a szeretet - de ilyen a hős fogalma és alakja is. A Fidelio alkotója büszke, szabad lélek volt, esküdt ellensége mindenfajta elnyomásnak és tirannusnak, béklyót nem ismerő művész, aki zenéjében a szabadság eszméjét hirdette, magasztalva azokat a hősöket, akik harcot vívtak érte.
Számos műve akad, amely ennek a gondolatnak a jegyében fogalmazódott meg, közülük való a MÁV Szimfonikus Zenekar délelőtti beszélgetős hangversenyének két műsorszáma. Cser Ádám karmester először a németalföldi szabadsághős, Egmont gróf alakját ábrázoló nyitányt (a Goethe-drámához írt kísérőzene bevezetését) vezényli, majd két tételt az Eroica („hősi”) szimfóniából, amelyet Beethoven eredetileg Napóleonnak kívánt ajánlani, ám amikor megtudta, hogy az első konzul saját kezűleg császárrá koronázta magát, elfordult korábbi eszményképétől, és inkább egy eszmei hős képzeletbeli alakjának szentelte a művet. A hősi hangvételnek Beethoven műveiben már csak azért is kulcsszerep jut, mert az ezzel együtt járó tartás, diadalmas hang, pátosz és küzdelmes karakter nyílegyenesen mutat a romantika felé.

Az előadás előtt, 9.45-10.30 óráig Ráhangoló címmel ingyenes interaktív, játékos foglalkozást tartunk, amelyre az előadásra jeggyel rendelkező iskolai csoportokat, illetve iskolás korú egyéni jelentkezőket várunk. Előzetesen jelentkezni legkésőbb az előadást megelőző szerda éjfélig lehet a csip@mupa.hu címen, a résztvevők létszámának és életkorának megadásával. A foglalkozást, amely hatéves kortól ajánlott, minimum 6 főnek tartjuk meg.

Korosztály: 10-14 év
Rendező: Müpa

Előadott művek

  • Cser Ádám
  • Máv Szimfonikus Zenekar
  • műsorvezető
    Molnár Szabolcs

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Kapcsolódó bérlet

Kedvezménnyel

Ugrás az oldal tetejére