családi és ifjúsági programok

A kikelet hava - Tavaszköszöntő népszokások

Fesztivál Színház
  • Müpa saját produkció
  • Iskoláskoncertek

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

A tavasz a megújulás, a természet újjászületésének ideje. Az első tavaszi hónap, március ősi magyar nevén a kikelet hava, de a népi kalendáriumban tavaszelőként vagy - mint a böjt második hónapját - böjtmás havaként is említik. Márciusban több jeles nap is van: 12-én emlékeztek Gergely pápára, az iskolák patrónusára. A gergelyjárás eredete a 16. századra nyúlik vissza, amikor a tanulók maguk és tanítóik számára adományokat gyűjtöttek, az új tanulókat iskolába hívogatták, bemutatták nekik az iskolai életet. Március 18., 19. és 21. Sándor, József és Benedek napja. A néphit úgy tartja, hogy ezek a napok vetnek véget a hosszú, hideg télnek és ekkor veszi kezdetét a termékeny tavasz: „Sándor, József, Benedek zsákban hozza a meleget. Ám ha üres ez a zsák, nem kapod csak a harmadát.” Az előadás a tavaszelő népszokásait mutatja be tánccal, dallal, játékkal - hagyományőrző fiatalok közreműködésével.

Az előadás után Lecsengető címmel a Zászlótérben ingyenes foglalkozást tartunk, amelyre az előadásra jeggyel rendelkező csoportokat várjuk.

Korosztály: 10-14 év
Rendező: Müpa
  • Turai Hagyományőrző és Ifjúsági Táncegyüttes (művészeti vezető: Szokolik Szabolcs)
  • Jobbágy Bálint és zenekara
  • népi ének, mesemondó
    Navratil Andrea
  • koboz
    Demeter László
  • moderátor
    Farkas Zoltán „Batyu”

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére