világzene, jazz, könnyűzene

Cimbalom és tárogató újragondolva

Egy szünettel
Fesztivál Színház
  • Müpa saját produkció
  • Világraszóló

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Rendkívül izgalmasnak ígérkezik az este, hiszen ebben a felállásban még soha nem lépett fel együtt Balogh Kálmán, Lukács Miklós, Borbély Mihály, Horváth Kornél és Szalóki Ági. Minden tekintetben igazolódni látszik tehát a rendezvénysorozat címe: a 19. század végén ugyanis világraszóló érdeklődést váltott ki két, Budapesten feltalált hangszer debütálása, a magyar pedálcimbalomé és a tárogatóé, a koncerten pedig e hangszerek világhírű kortárs mesterei juttatják különleges élményhez a közönséget. A fellépő művészek mindegyike olyan tudással van felvértezve, amely utánozhatatlanná teszi kamaramuzsikálásukat. Közös bennük a klasszikus zenei műveltség, a jazzben és a népzenében való jártasság. Ráadásul mindannyian kísérletező és újító kedvűek, akiknek teremtő energiája mozgásban tartja az improvizációs készségre is támaszkodó hazai zene területét.
A koncert első részében a Balogh Kálmán és Lukács Miklós alkotta cimbalomduó játszik eddig megjelent két lemezének anyagából, a második részben először Borbély Mihály és Horváth Kornél duózik, majd a koncert utolsó félórájában csatlakoznak hozzájuk a cimbalmosok és a műfaji sokoldalúságáról szintén híres Szalóki Ági, hogy egy erre az alkalomra készült programmal lepjék meg rajongóikat.

A koncertet megelőzően 18.00 órától az érdeklődők ingyenes, interaktív workshop keretében ismerkedhetnek meg a hangszerekkel.
További információk itt.


Rendező: Müpa
  • cimbalom
    Balogh Kálmán, Lukács Miklós
  • tárogató, szaxofon
    Borbély Mihály
  • ütőhangszerek
    Horváth Kornél
  • ének
    Szalóki Ági
  • szerkesztő
    Liber Endre

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére