Bérletes jegyek visszaváltása


Kedves Látogatónk!

Nagy örömmel tölt el bennünket, hogy a 2020/21-es évadban újra a Müpában köszönthetjük kedves nézőinket. Fontos számunkra, hogy látogatóink és művészeink a lehető legnagyobb biztonságban érezzék magukat nálunk, ezért speciális egészségügyi előírásokkal – többek közt kötelező lázméréssel és maszkviseléssel, illetve fokozottabb fertőtlenítéssel – segítjük a vírus elleni védekezést.

Kérjük, amennyiben rosszul érzi magát, influenzaszerű tüneteket észlel, illetve fennáll a vírusfertőzés gyanúja, ne látogasson el a Müpába, mielőbbi gyógyulása érdekében maradjon otthon, bérletes előadásának jegyét pedig adja át másnak. 

Ha erre nem lenne módja, belépőjét kivételesen visszaválthatja az előadás napjáig az alábbi online űrlap kitöltésével.

Amennyiben a bérletből elmarad egy adott előadás, annak jegyárát is ezen a felületen tudja visszaigényelni, az előadást követő 30 napon belül. Az októbert követő bérletes előadások fokozatosan, az adott produkcióra való jegyértékesítés megnyitásával párhuzamosan kerülnek majd fel a rendszerbe.


Hogyan működik a bérletes előadás jegyárának visszatérítése?

Az online leadott igény fogadását követően kiállítjuk a teljes bérletre vonatkozó, ilyenkor kötelező sztornószámlát. A bérletbe tartozó további előadásokra szóló, bérletes kedvezménnyel csökkentett árú jegyeket kinyomtatjuk, és ezekhez egyesével, előadásonként számlát állítunk ki. Végül, a jegyeket a vonatkozó számlákkal együtt elküldjük a visszaváltás során megadott e-mail-címre, az elmaradt előadás értékét pedig visszautaljuk a megadott számlaszámra.

A fentiek előnye, hogy ha esetleg további előadások maradnának el, akkor egyszerűbben, a jegyvisszaváltás során már korábban alkalmazott folyamat szerint tudunk eljárni.

Kérdése van? Összegyűjtöttük a jegyvisszaváltással kapcsolatos leggyakoribb kérdéseket

 

Tájékozódjon alábbi táblázatunkból a visszatérítendő összegekről! 

Mivel minden előadásunk más árkategóriába esik, a könnyebb tájékozódás érdekében most is elkészítettük az egy előadásra eső összegeket tartalmazó táblázatunkat: ebben megtalálja a megtartott produkciókra szóló jegyek árát, illetve a visszatérítés összegét.

 
* Kötelező
Ugrás az oldal tetejére